Víziközmű Szakmai Fórum tulajdonos önkormányzatok részére
A szolgáltató szakemberei a Víziközmű Szakmai Fórumokon olyan témákban tartottak előadásokat, melyek a napi üzemeltetéshez kapcsolódnak. Krista Péter közműfejlesztési főosztályvezető és Krizsán György a 3. számú területi divízió vezetője a jelenleg több településen folyó víziközmű-beruházásokat, a tervezett, illetve a rendkívüli rekonstrukciókat érintő kérdésekre válaszoltak. Goda Sándor üzemviteli főosztályvezető a vízmérési helyekkel kapcsolatos aktuális feladatokról, Mihály Tamás értékesítési főosztályvezető pedig a lakossági ügyintézést érintő legfontosabb jogszabályi változásokról adott tájékoztatást. A résztvevők feltehették kérdéseiket dr. Jancsó Edina jogi főosztályvezetőnek is, aki az új beruházások során létrejött művek üzemeltetésbe vételének jogi kérdéseit ismertette. Kocsis László, beszerzési főosztályvezető a közművagyon nyilvántartással kapcsolatos információkat fogalmazta meg előadásában. A Csongrád megyei fórumon a 3. számú, a 4. számú valamint az 5. számú területi divízió vezetői az integrációt követő időszak tapasztalatairól, a felmerülő feladatokról számoltak be.