Víz világnapi rajzpályázat – Kiderült kik nyertek kirándulást
Az Alföldvíz földünk legértékesebb természeti kincsével, a vízzel gazdálkodik – tesszük mindezt felelősen, annak érdekében, hogy a természeti örökséget megóvjuk a jövő generációk számára. Társaságunk életében ezért kiemelten fontos esemény a Víz világnapja, hiszen remek alkalmat ad arra, hogy felhívjuk a figyelmet az ivóvíz fontosságára, annak védelmére. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy milyen szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen egy karnyújtásnyira van tőlünk az egészséges csapvíz, azonban erre a közös kincsünkre vigyáznunk kell.
Éppen ezért az idei videó és rajzpályázat fő témája a CSAPVÍZ. Több száz óvodás, általános iskolás és középiskolás rajzolta le vagy mutatta meg videóban, hogy számára mit jelent a csapvíz, Az értékelés után a díjak átadására március 25-én, az ALFÖLDVÍZ békéscsabai központjában került sor.
A díjakat Szeverényi György, a cég vezérigazgatója adta át. A cégvezető örömét fejezte ki, hogy idén is több százan neveztek a pályázatunkra, hiszen ezzel a gyermekek közelebb kerültek a vízkincs megóvásához, a természeti értékek védelméhez.
Rövid köszöntőjében elmondta, hogy az idei Víz Világnap kiemelt témája a gleccserek védelme. A gleccserek pótolhatatlan alkotóelemei világunknak. Olvadékvizük nélkülözhetetlen az ivóvízellátás és az egészséges ökoszisztémák fenntartása szempontjából. Manapság gleccsereink gyorsabban olvadnak, mint korábban bármikor, ami számokban mérve egy év alatt 300 Balatonnyi vizet jelent.
Kiemelte, hogy mi magunk is részt vállalhatunk a környezetünk védelmében, hiszen a Víz Világnapja nemcsak a nagyvállalatok felelősségére világít rá, hanem a hétköznapokban véghez vihető apró tettekre is. Ennek szellemében a következőkre figyelhetünk:
- Takarékoskodjunk a vízzel otthon, az iskolában, az óvodában is!
- Vigyázzunk a környezetünkre! Csökkentsük a környezetszennyezést és erre bátran figyelmeztessük a felnőtteket is!
- Támogassuk a fenntartható vízgazdálkodást szorgalmazó kezdeményezéseket!
Érdekességként kiemelte, hogy a legtöbben Békéscsabáról küldtek be pályamunkákat, de érkeztek Debrecenből, Pécsről, Budapestről és Szigethalomról is alkotások. A rajzpályázatok tekintetében legaktívabb intézmény a kevermesi Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda volt, míg a videópályázatra a BSZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium diákjai küldték be a legtöbb videót.
Az esemény zárásaként a legjobb alkotások beküldői átvették nyereményüket, az összességében600 ezer forint értékű osztálykirándulást, melynek célja, hogy élményt kapjanak a gyerekek.
RAJZPÁLYÁZAT díjazottjai:
1. helyezett a békéscsabai Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3.B osztálya (felkészítő pedagógus: Kővári Éva)
2. helyezett a makói Kálvin Téri Református Általános Iskola 3.C osztálya (felkészítő pedagógus: Binecz Andrea)
3. helyezett Bakai Rebeka, Bene Borbála, Dócs Dorina, Hornok Dorina, Malatyinszki Levente, Orvos Zara, Szabó Dóra, Szabó Natasa, Szöllősi Boglárka, Veress Hajnalka (felkészítő pedagógus: Bordás Andrea)
Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Békéscsaba
VIDEÓPÁLYÁZAT díjazottjai:
1. helyezett a Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium 9.B osztálya (felkészítő pedagógus: Petruska Gabriella)
2. helyezett a Békéscsabai SZC Zwack József Technikum és Szakképző Iskola 10.A osztálya (felkészítő pedagógus: Farkasinszki Adél)
3. helyezett a békéscsabai Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 6.D osztálya (felkészítő pedagógus: Erdélyi Gábor)
Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek.